Bántalmazó cégek

Mivel a kelleténél több gyermekkorban bántalmazott ember van, akik később vállalkozást alapítanak, ezért nagyon sok öntudatlanul bántalmazó cég jön létre és nő nagyra a világban. Vegyük példának az egyik legnagyobb gyorsétteremláncot, anyagilag sikert sikerre halmoztak az elmúlt évtizedekben, szinte az egész világon jelen vannak, mégsem tartozik hozzá megbecsülés. 

Ha rágondolunk, akkor legtöbbször elítélő gondolatok jutnak az eszünkbe, és rengetegen megvetik a céget a bánásmódjuk vagy a világra gyakorolt hatásuk miatt. Talán megjelenik bennünk az éhség is, a rengeteg cukornak vagy ízfokozóknak köszönhetően, bár tudjuk, hogy az egészségünkre negatív hatással van azon ételek tartós fogyasztása. Ezek valószínűleg mind annak köszönhetőek, hogy az, aki naggyá tette azt a céget, maga is bántalmazott lehetett. Hatékonyan, de könyörtelenül bánt az üzletfeleivel, talán a munkatársaival is, vállalkozása pedig ezt a minőséget hordozta magában. Egy cég olyan lesz, amilyen minőségű energiát tesznek bele, így alakulhatnak ki mérgező cégkultúrák, és olyan tevékenységek, amik bár profitot hoznak, mégis toxikus dolgokat hoznak létre, ezzel tovább terjesztve a bennük élő keserű állapotot. 

Hiszek benne, hogy az egész világunk minőségileg megváltozna, ha a profit hajszolása mellett valóban figyelnénk rá, hogy mit hozunk létre, és milyen távlati hatással van a termékünk, szolgáltatásunk a bolygóra és a társadalomra. Ehhez szerintem mentálisan egészségesebb vállalatvezetőkre, cégtulajdonosokra van szükség, és az is látszik, hogy elindult már egy változás ezirányba az elmúlt 20 évben. Sorra jelentek meg olyan vállalkozások, akiknek valóban fontos a társadalmi szerepvállalás, akinek fontos, hogy milyen hatást gyakorolnak tevékenységükkel a világra. Persze most még egyszerre vannak jelen a képmutatók, a bántalmazók, és a valóban jó szándékú cégek, de a folyamat már zajlik, és hiszek benne, hogy időben beérik ez is. 

A profit szerintem is nagyon fontos, anélkül nem működik egyetlen vállalkozás sem, de nem mindegy, hogy ez milyen árat követel. Ehhez pedig mentálisan egészséges vezetőkre van szükség, mert például amit a mai politikában látunk, az nem túl bíztató. Tele van autoriter, pszicho-, vagy szociopata vezetőkkel, akiknek a hatalom birtoklása adja a hajtóerőt az életükhöz, szerencsére úgy érzem, évtizedeken belül változni fog ez is. 

Sokszor temették már az emberiséget, – és bár manapság valóban kaotikus változások vannak -, szerintem ez csak a régi típusú rendszerek összedőlésével, átalakulásával fog járni, és az új típusú rendszerek megjelenésével. Jelenleg a régi típusúak válsága és az újak születése egyszerre van jelen, és ez szerintem rendben is van. Valószínűleg itt sem lehet egy vonalat húzni, hogy innentől minden máshogy működik. Ez is egy folyamat, ami sosem lesz tökéletes, sohasem lesz csak fehér, vagy fekete, de az átalakulás már látszik, és eljöhet az az idő, amikor az etikus cégek lesznek már többségben.

A változás mindig az egyénnel kezdődik, a kulcs szerintem a mentálisan egészségesebb vezetőkben rejlik.

Nyerj betekintést a vállalkozók pszichológiájába!

Ismerd meg, hogyan hatnak a viselkedésminták és traumák a vállalkozásodra és a karrieredre.
Scroll to Top